Bevallom őszintén, őket én csak azért kezdtem el hallgatni, mert Grandpierre Attila tudományos cikkeitől lefagyott az agyam mindig, annyira felfoghatatlan, ahogyan a világegyetemről gondolkodik. És az ember, ha rászán egy kis (sok-sok) időt, előbb-utóbb leesik neki a tantusz. Amikor meg a VHK zenéjét hallgatom, mindig úgy érzem, hogy éppen az űrben vagyok valahol félúton a Neptunusz és az azóta lefokozott kisbolygó Plutó között.