A napokban találkoztam egy olyan doktor úrral, aki miatt megint azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, mi lenne, ha orvos lennék...

Kiskoromban ilyen orvos akartam lenni, mint amilyenről Laci bá énekel. Milyen szép is lehet ez a hivatás! Egészen kicsiként ezt gondoltam. Anyukám is orvos, mindig érdeklődtem az orvostudomány iránt, sokféle része érdekelt/érdekel a mai napig, jóval tájékozottabb vagyok egy átlag, szintén laikus embernél. Szóval ez a része mindig megvolt.

Viszont előtte ott az egyetem!!! :D Na, azt...hát ezer év alatt végezném el, sajnos van önkritikám.

És egy általános sebész, akiről szó van, tehát nem is az a "fajta", akiről olyan szépeket szoktak mondani meg áradoznak a betegek, mert a sebész az már sejtet valamit; nagyképű, rögtön vág, nem foglalkozik a beteg lelkével..stb. De ez a doki bá a derűs személyiségével meg persze a hozzáértésével nagyon elgondolkodtatott; ez micsoda szép dolog, itt nyisszantani, ott bevágni, legyalulni, ha tetszik és voilá! A beteg jobban érzi magát, megnyugodott, vagy csak egyszerűen hálás. Hogy egy szike ennyit tud hozzátenni egy élethez, érted?!

Mindig megnyugszom, hogy nagyon jó, hogy nem mentem az orvosira, főleg a betegek jártak jól, de mégis...persze nem csak őt tekintem én rendes és hivatástudattal megáldott orvosnak, van szerencsére sok ilyen az én mikorkörnyezetemben is, de ő elérte, hogy olyan érzésem volt az ambuláns műtét alatt, mintha csak bementem volna ebédelni egy sima kis kocsmába és közben a pincér beszél ezt meg azt és közben hozza azért a kaját is. Kissé képzavar, de ilyesmi volt - nyilván, mert érzéstelenítés is járt a szolgáltatás részeként. :)

Na szóval...nem az az igazi orvos, aki olyan, mint a Dr. House. Az ilyen is nagyon jó, mert távolságot kell tartani a beteggel és meg kell menteni adott esetben az életét, semmi mással nem törődve, de mégis azok öregbítik a dokik hírnevét, akiknek van jó/humoros/kedves/bátorító/őszinte szavuk is.